Általában mindenkiben benne van a vágy, hogy jól nézzen ki. Mikor végül megszületik az elhatározás, és a tettek mezejére lépünk a félisten forma megvalósításában, azaz elkezdünk edzeni, azt sokszor egy edzőtárssal kezdjük el. Ez azért jó, mert ismeretlen dologba fogunk, amiről keveset tudunk, és ilyenkor jó valakivel egy cipőben járni. Mindenkiben megvan a motiváció, erős céltudatosság és nagyratörő tervek. Így egymást segítve, az izomláztól együtt nyomorogva sokkal jobban éli meg az ember, mintha mindezt egyedül tenné.
Ha egyedül kezdünk el edzeni, az még csak egy elhatározás. Viszont hetekkel, hónapokkal később még mindig csinálni, és járni annak ellenére, hogy valójában egyáltalán nem vagyunk benne biztosak, hogy jó e az, ahogy dolgozunk (hiszen még mindig nem mi leszünk a legnagyobb csúcsragadozók a terembe, pedig már hónapok óta ottvagyunk), könnyen alább tud hagyni a lelkesedés.
Ha valakivel közösen járunk edzeni, az azért kétélű fegyver, mert ha valamelyik edzőtárs kihagyja az edzést, vagy végképp felhagy a sporttal, akkor hajlamosak vagyunk követni ezt a viselkedést, mert nem nagyon lesz kedvünk egyedül lemenni.
Végsősoron teljesen mindegy, hogy melyik verziót választjuk, mindkét eset ugyanúgy tud előnyös lenni, és rejti magában az elkallódás veszélyét. Mivel a jó eredmények mindig relatív hosszabb távon jönnek (nem hetek alatt), ezért ha egyedül ha edzőtárssal járunk edzeni, ne hagyjuk abba az edzőterem látogatását, ez a lényeg.
Az, hogy le kell járni edzeni, biztos nem újdonság senkinek, de ne 1 hónapban gondolkozzunk, és majd meglátjuk utána. Adjunk magunknak legalább 3-4 hónapot, hogy belerázódjunk a dologba.